2015. október 26., hétfő

19.rész (18+)

(zene)
Reggel arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom. 
-Ezt megtudnám szokni!-fordultam Ash felé.
-Végig fent voltál?-kérdezte pimasz mosollyal az arcán.
-Igen!-vágtam rá.
Erre Ash egy másodperc alatt fölém kerekedett. Egy csókot nyomott az ajkaimra. Utána a nyakamat kezdte szívni. Aminek tuti, hogy nyoma marad. Mikor azzal végzett levette a pólóm és a mellemet kezdte kényeztetni. Az egyiket szívta a másikat pedig masszírozta. Ezek a tettei belőlem jól eső sóhajokat váltottak ki. Amikor azokkal végzett délebre haladt. Meg állt a hasam alján. Ott apró puszikat hagyott. Felnézett rám én pedig biccentettem, hogy nyugodtan le veheti a bugyim. Így is tett. Egyből feldugta 2 ujját. Kínzó lassúsággal mozgatta bennem az ujjait.
-Ash....kicsit....gyorsabban-ziháltam.
Vette az adást és gyorsabban csinálta. Nekem már nem is kellett sok egy nagy nyögéssel el élveztem. Ash levette magáról a boxerét és elő vett egy óvszert fel rakta magának. Nem gondolkozott sokáig egyszerűen belém hatolt ami mind kettőnkből egy nagy nyögést váltott ki. Egyből gyorsan kezdett mozogni bennem. Közben én a hátát karmolásztam ő pedig a nyakamat szívta. Minden egyes lökésével érintette a g pontomat. Így sodorva az élvezet felé. 
-Ash mindjárt!!-nyögtem ki.
-Élvezz el édes!-csókolt meg.
Ennél több nem is kellett egy hangos nyögéssel élveztem el.
-A kurva életbe Madison!!-élvezett el Ash is.
Ledőlt mellém kidobta az óvszert. Kicsit még feküdtünk aztán felöltöztünk. Én egy citrom sárga ruhát ami a térdem fölé ér és egy kék tűsarkút.
Ash pedig szokásosan öltözött fel. Fekete nadrág, fekete felső, fekete cipő. Kifésültem a hajam és pár hullám csatot is raktam bele. Amikor kiléptem a fürdő szobából Ash édes mosolyával találtam szembe magam.
-Azt a büdös életbe, de jól nézel ki!
-Köszönöm!-nyomtam egy puszit az arcára.
Kézen fogva mentünk le a konyhába megreggeliztünk és elmentünk sétálni.

2015. október 19., hétfő

18.rész

(zene)
Reggel amikor felébredtem egyedül voltam otthon. Onnan tudtam, hogy anya minden reggel kimegy apához a temetőbe. Ki néztem az ablakomon és láttam, hogy szakad az eső. Elővettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem. Közben hallgattam ahogy az eső cseppek kopognak az ablak üvegen. Már a könyv felénél tartottam amikor valaki kopogott az ablakon. Oda néztem és láttam, hogy Ash az. Gyorsan kinyitottam neki az ablakot.
-Te miért jöttél ide?-öleltem meg.
Aminek hatására én is vizes lettem. 
-Mert hiányoztál!-nézett rám szomorúan.
-Nekem is!-csókoltam meg.
-De tiszta víz vagy és meg fogsz fázni. Át kéne öltöznöd!-mondtam neki szigorúan.
-Igen is anyuci!-vett elő tiszta ruhákat a táskájából. 
Levette a felsőjét és utána a többi ruháját is. Előttem állt egy alsó nadrágba. Akkor úgy éreztem, hogy bugyit kell cserélnem. Gyorsan magára kapta a száraz ruháit. Én elővettem egy tiszta bugyit a szekrényből.
-Csak nem be nedvesedtél édes?-kérdezte huncut mosollyal az arcán.
-De!-pirultam el egy kicsit. 
Át vettem a bugyimat és vissza mentem Ash-hez. Nagyon jó kis napot töltöttünk így együtt.

2015. október 12., hétfő

17.rész

(zene)
Nagy nehezen meggyőztem Ash-t, hogy menjünk haza Los Angeles-be. Anyukámnak most nagyobb szüksége van rám mint valaha. Amikor már a gépen ültünk Ash hozzám se szólt. Ez nem esett valami jól. Hozzá bújtam ami Őt kicsit meglepte. De nyugtatás kép simogatta a hátam és nyomott egy puszit a homlokomra. 2 óra után meg is érkeztünk. Leszálltunk a gépről és anyukám már ott várt minket. 
-Szia! öleltem meg.
-Sziasztok! ölelte meg Ash-t is.
Haza felé úton egész végig Ash mellett voltam . Őt sem hagyhatom cserbe hiszen ő a pasim. Ahogy a házunk elé értünk Ash rám mosolygott és megcsókolt azután pedig el ment. Nem tudom, hogy ez most mit akart jelenteni. Nagyon szeretem Őt, de lehet ő nem szeret viszont. Minden ilyen hülyeség felmerült bennem. Bementünk a házba és elkezdtünk eltervezni mindent. Este felé felmentem a szobámba és az ágyamon fekve arra gondoltam, hogy talán ez volt az utolsó csók. Vagyis a búcsú csókunk?

2015. október 6., kedd

16.rész

(zene)
Mikor felkeltem Ash még édesen szuszogott mellettem. Halkan ki keltem az ágyból. Felvettem egy kinyúlt pólót és egy bugyit. Lementem a konyhába és elkezdtem csinálni a reggelit. Közben csengett a telefonom. Gyorsan felvettem.
-Haló!
-Szia kicsim! szólt bele zokogva anya.
-Mi a baj? kérdeztem idegesen.
-Apád.....-itt abba hagyta.
-Mit csinált?
-Meghalt! zokogott.
-Tessék? csuklott el a hangom.
-Igen!
Nem bírtam tovább és leraktam a telefont. A földre rogytam és zokogtam. Mindig is rossz volt a kapcsolatom az apámmal, de mégis a számomra s legfontosabb ember volt. Közben hallottam, hogy Ash jön le a lépcsőn.
-Mi a baj hercegnő? térdelt le mellém.
Nem válaszoltam csak szorosan hozzá bújtam és úgy sírtam tovább. Kicsit később mikor már megnyugodtam elmondtam Ash-nek, hogy mi történt. 
-Apukám meghalt! szipogtam.
-Annyira sajnálom! simogatta a hátam.
-Azt hiszem vissza kéne mennünk Los Angeles-be.
Ő csak bambán nézett rám.
-Biztos vagy benne?
-100%-ig.
Nem válaszolt csak fel segített és felment a szobánkba engem egyedül hagyva. Gondolom ez a be jelentésem nagy hatással van rá, de most anyukám mellett a helyem.