(zene)
Reggel arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom.
-Ezt megtudnám szokni!-fordultam Ash felé.
-Végig fent voltál?-kérdezte pimasz mosollyal az arcán.
-Igen!-vágtam rá.
Erre Ash egy másodperc alatt fölém kerekedett. Egy csókot nyomott az ajkaimra. Utána a nyakamat kezdte szívni. Aminek tuti, hogy nyoma marad. Mikor azzal végzett levette a pólóm és a mellemet kezdte kényeztetni. Az egyiket szívta a másikat pedig masszírozta. Ezek a tettei belőlem jól eső sóhajokat váltottak ki. Amikor azokkal végzett délebre haladt. Meg állt a hasam alján. Ott apró puszikat hagyott. Felnézett rám én pedig biccentettem, hogy nyugodtan le veheti a bugyim. Így is tett. Egyből feldugta 2 ujját. Kínzó lassúsággal mozgatta bennem az ujjait.
-Ash....kicsit....gyorsabban-ziháltam.
Vette az adást és gyorsabban csinálta. Nekem már nem is kellett sok egy nagy nyögéssel el élveztem. Ash levette magáról a boxerét és elő vett egy óvszert fel rakta magának. Nem gondolkozott sokáig egyszerűen belém hatolt ami mind kettőnkből egy nagy nyögést váltott ki. Egyből gyorsan kezdett mozogni bennem. Közben én a hátát karmolásztam ő pedig a nyakamat szívta. Minden egyes lökésével érintette a g pontomat. Így sodorva az élvezet felé.
-Ash mindjárt!!-nyögtem ki.
-Élvezz el édes!-csókolt meg.
Ennél több nem is kellett egy hangos nyögéssel élveztem el.
-A kurva életbe Madison!!-élvezett el Ash is.
Ledőlt mellém kidobta az óvszert. Kicsit még feküdtünk aztán felöltöztünk. Én egy citrom sárga ruhát ami a térdem fölé ér és egy kék tűsarkút.
Ash pedig szokásosan öltözött fel. Fekete nadrág, fekete felső, fekete cipő. Kifésültem a hajam és pár hullám csatot is raktam bele. Amikor kiléptem a fürdő szobából Ash édes mosolyával találtam szembe magam.
-Azt a büdös életbe, de jól nézel ki!
-Köszönöm!-nyomtam egy puszit az arcára.
Kézen fogva mentünk le a konyhába megreggeliztünk és elmentünk sétálni.
aww egy tokéletes nap ☺ sies
VálaszTörlés