2015. november 30., hétfő

24.rész

(zene)
Nagy nehezen ki keltünk az ágyból és a szüleink kérését teljesítve le mentünk a nappaliba. Leültünk szorosan egymás mellé. Ash összekulcsolta az ujjainkat. Velünk szembe pedig leültek a szüleink. 
-Azért keltettünk fel titeket mert valamit mondani szeretnénk!-mondta Mr. Irwin.
-Oké!-mondta Ash unottan.
-Azt szeretnénk kérni, hogy szakítsatok!-mondta ki egyszerűen anya.
-Kurva jó már semmit se csinálhatunk ami nekünk jó! Csak azért mert te össze fekszel a volt főnökömmel. De ennyi erővel én együtt maradhatok Ashton-al!-álltam fel.
-Állj meg!-kiabált utánam anyám. 
De különösebb kép nem érdekelt. Inkább felmentem a szobámba amit remélhetőleg meg hagynak és nem lesz belőle egy gyerek szoba. Mert akkor én húzok el innen az biztos. Hallottam, hogy nyitódik a szobám ajtaja és amikor oda néztem Ash mosolygó arcával találtam szembe magam.
Egyből le nyugodtam. Nem tudom, hogy hogyan tud ennyire meg nyugtatni csak egy mosollyal vagy egy érintéssel. Azt hiszem ezt hívják igaz szerelemnek. És ezt nem fogom hagyni, hogy valaki is tönkre tegye. Én vele akarom le élni az életem. Ezt nem csak úgy mondom hanem így is érzem.

1 megjegyzés: